«  
  «  
 
 
 
MEGADÓ KIADÓ KFT.

Lovasi András egy dalában ezt énekli: "Mire megtanultam a leckét már új lecke van", így talán nem is meglepő, hogy akkor alapított lemezkiadót, amikor már minden "épeszű" ember lemondott az efféle tevékenységről. Azonban, tegyük hozzá, nem kulturális szélmalomharcról, bölcsészes értékmentésről vagy elkésett vágyról van szó, hanem izgalmas és kedvelt hazai zenekarok izgalmas lemezeiről és egy "gyorsreagálású", mozgékony független lemezkiadóról. Amely, a kiadóalapító szándéka szerint, márkanév és minőségjelző is egyben.

Az egykori Kispál és a Borz-, valamint Kiscsillag-frontember által 2006-ban alapított Megadó Kiadó eddig nyolc zenekar tizennégy albumát jegyzi. ,,Olyan lemezeket fogunk kiadni, amiket büszkén lehet kitenni a polcra'' - fogalmazta meg Lovasi egy interjúban cégének hitvallását a Megadó alapításakor. Az énekes-szövegíró a kiadói pályán saját zenekarával, a Kiscsillaggal indított, majd egy évre rá jött a hazai zenei élet egy nagy fricskája, a Zuboly, később a Péterfy Bori & Love Band első hanganyaga, ami rövid időn belül aranylemez lett. 2008-ban a Pál Utcai Fiúk első két lemezét adta ki újra az izgalmas hazai könnyűzenére szakosodott kiadó, 2009-ben pedig hat kiadvány jelent meg: február elején egyszerre jött ki a Kiscsillag második lemeze és a colorStar legújabb anyaga, szeptemberben került a boltokba az Esti Kornél bemutatkozó albuma és az Erik Sumo Band második lemeze, novemberben a legújabb Péterfy Bori & Love Band- illetve Pannonia Allstars Ska Orchestra-album. Péterfy Boriék 2010 elején azonban ismét stúdióba vonultak, így aztán februárban máris jött egy újabb lemez 2B címmel, melyhez egy DVD is készült, áprilisban pedig megjelent az új Zuboly-lemez, a Virágoztass engem.

Ami a legfrissebbeket illeti: a Megadónál jött ki 2010 októberében a Vad Fruttik legújabb nagylemeze, a Fénystopposok, decemberben a 30Y zenekar Városembere, ugyancsak decemberben a Kispál és a Borz búcsúkoncertje, a Napozz Holddal dupla CD-n és dupla DVD-n, 2011 márciusában pedig már ezen kiadó gondozásában jelent meg a Brains zenekar hatodik albuma, a Refresh The Style.

kontakt: info@megadokiado.hu
telefon: +3670 314 27 44 - Petráki Lilian
Kiscsillag Zuboly Péterfy Bori & Love Band Pál Utcai Fiúk colorStar Esti Kornél






Erik Sumo Band PASO Vad Fruttik 30Y Kispál és a Borz Brains

KISCSILLAG

kiscsillagzenekar.hu
myspace.com/kiscsillagzenekar
A Kiscsillag néhány világhírű férfi garázsrockzenekara, amely hobbizenekarnak indult, aztán más lett belőle, és amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a zenekar első koncertműsora. Aztán jöttek a koncertek, majd az újabb számok, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A háromnegyed órás Greatest Hits vol. 1. 2006-ban jelent meg. A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette a Kispálban is játszó Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második lemezét, amely 2009 februárjában jelent meg Örökre szívembe zártalak címmel, az elsőhöz hasonlóan a Megadó Kiadó gondozásában.
Greatest Hits Vol.1 /2006/ Örökre Szívembe Zártalak /2009/

ERIK SUMO BAND FEAT. KISS ERZSI

eriksumo.hu
myspace.com/eriksumo
A kétezerötben alakult Erik Sumo Band a honi popzenei élet különc mutatványosainak gyűjtőhelye. Kiss Erzsi zeneszerző-énekesnő, aki komoly színházi múlttal és számos, saját maga által kitalált európai énekelt nyelvvel büszkélkedhet, állandó vendégként vesz részt a zenekar életében, melynek másik arca a Japánt is meghódító énekesnő, Harcsa Veronika, aki több önálló albumot jelentetett már meg, és az európai jazzvilág elismerését is besöpörte. A más zenekarokban is bizonyított, remek zenészekből (Farkas Zoltán, Drapos Gergely, Pápai István, Mészáros Ádám) álló együttes fő zeneszerzője és producere Tövisházi Ambrus, aki az egykori szupereklektikus Amorf Ördögök egyik vezetője. Az Erik Sumo Band bemutatkozó albuma, a My Rocky Mountain 2005-ben jelent meg, második albumuk pedig The Trouble Soup címmel 2009 szeptemberében, már a Megadó Kiadó gondozásában.
 
The Trouble Soup /2009/  

ESTI KORNÉL

estikornelband.hu
myspace.com/estikornel
Az Esti Kornélt 2006 nyarán alapította néhány mezőtúri gimnazista egy önkényesen próbateremmé átalakított mélygarázsban. Alig két év után feltűntek több hazai tehetségkutatón, ahol kivétel nélkül jól szerepeltek, többek között megnyerték a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatóját, így győztesként továbbjutottak az International Live Award bécsi középdöntőjébe is. A zenei szakma ekkor figyelt fel a tizenévesekből álló együttes (Lázár Ágoston – dob, Lázár Domokos - gitár, Nagy István - ének, billentyű, Nagy Katalin – vokál, Pályi Ádám – basszusgitár, Veres Imre – gitár) produkciójára. Bemutatkozó albumukat Egytől egyig címmel 2009 novemberében jelentette meg a Megadó Kiadó.
 
Egytől Egyig /2009/  

PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA

www.paso.hu
myspace.com/paso
A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003 kora tavaszán alakult azzal a kimondott szándékkal, hogy a Jamaikáról származó ska stílus, itthon akkor még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a hazai közönséggel. Az orchestra az ország különböző tájairól származó underground zenekarokból toborozta tagjait (többek között CsizmáSKAndúr, MeSKAlin, Kevés, the deadbeats, Böiler, Kabinet Rt., Csalez Lopez), és megalakulása után szinte azonnal folyamatos koncertezésbe kezdett. Első stúdióalbumuk 2005-ben jelent meg Budapest Ska Mood címmel, amit 2007-ben követett a második nagylemez, a The Return of the Pannonians. A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetők benne a jazztől kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a mindenfajta gyűlöletet elítélő darabok is. 2009 novemberében Magyarországon már a Megadó Kiadó adta ki harmadik albumukat, Feel the riddim! címmel.
 
Feel the Riddim! /2009/  

PÉTERFY BORI & LOVE BAND

peterfybori.blog.hu
myspace.com/peterfybori
Péterfy Bori színésznő és énekesnő. Korábban az Amorf Ördögök énekesnője, 2000-től a társulat megszűnéséig a Krétakör színház-, 2008 ősze óta a Nemzeti Színház tagja. 2007-ben kezdett szólókarrierbe, májusban alakult meg új zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból (Tövisházi Ambrus, Mészáros Ádám, Drapos Gergely, Laskai Viktor, Pápai István) verbuvált Péterfy Bori & Love Band. A zenekar első, cím nélkül albumát még ugyanabban az évben, 2007 októberében adta ki a Lovasi András jegyezte Megadó Kiadó. Sokakat az őrületbe kergetett, még többek pedig a szívükbe zárták a bemutatkozó lemez első számát, a Hajolj bele a hajamba című dalt, mindazonáltal a debütálás szerénység nélkül sikeresnek mondható, ugyanis egy éven belül aranylemez lett. A sanzon-punk-rock formáció egyszerűen csak 2 címre keresztelt második anyaga 2009 novemberében jelent meg szintén a Megadó Kiadó gondozásában. A Péterfy Bori & Love Band zeneszerzője az Erik Sumo Band-ből is ismert Tövisházi Ambrus, de a második albumnál – ami rapszodikusabb és szenvedélyesebb anyag elődjénél - a dalszerzésben az eddigi társakhoz (Lovasi András, Tariska Szabolcs) új szereplők csatlakoztak: Vinnai András író mellett a zenekar blogján meghirdetett verseny győztese, Hujber Szabolcs is beszállt szövegíróként. A legfontosabb változás viszont az, hogy a 2 című lemezen maga Bori is írt dalszövegeket. A tavaly novemberben megjelent második album megjelenése után a zenekar aztán ismét stúdióba vonult, így 2010. február 25-én újabb lemez jelent meg 2B címmel. A kilenc vadonatúj számból és három feldolgozásból álló lemez folytatása a tavalyi albumnak, de különbözik is attól: a nagyformátumú rockszámok helyett intim hangulatú dalok sorakoznak a vadonatúj anyagon. A 2B két változatban jelent meg: egy CD és egy CD+DVD változatban. A DVD-n egy stúdióban rögzített, közel egy órás szobakoncert anyaga látható és hallható, a zenekar régi lemezeiről származó számok átdolgozásaival és egy Tankcsapda-feldolgozással.
Péterfy Bori & Love Band /2007/ 2 /2009/
2B /2010/ 2B (+DVD) /2010/

ZUBOLY

myspace.com/thezuboly
Ágoston Béla elismert népzenész és jazzmuzsikus 2004-ben összehívta barátait egy közös születésnapi zenélésre, 2005 őszén aztán ebből a bulizenekarból alakult meg a Zuboly és vált szép fokozatosan egyre ismertebb kocsmazenekarrá. Csigalassúsággal indult a menet a Csiga presszóból, aztán jött az V.Bejáró és 2006 decemberében már a Kispál és a Borz előzenekaraként léptek fel a Petőfi Csarnokban. Demó cd-jük bejárta az országot és 2007-es Értem a kujonságot! című lemezük megjelenése után a nyári fesztiválokon is láthattuk őket, szerte az országban. Hargitay Ákos táncszínházat épített a zenekar köré, Simon Balázs pedig a Honvéd Kamaraszínház berkeiben beépítette őket a Mi a szerelem? című darabba. A Zuboly külföldi útjai során kiderült, hogy a magyar rap izgalmas, népzenével megspékelve pedig igazi csemege. Magyar Kulturális Intézetek látták vendégül őket Párizsban, Rómában, Pozsonyban, Bécsben. A környező országokban Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Kremnice-Körmöcbánya és Királyhelmec kortalan magyar közönsége is tapsviharral jutalmazta a bandát. A zenekar saját bevallása szerint 2009 volt számukra a csúcsra érés éve: ebben az évben hívta meg őket ugyanis a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház is. Három év várakozás után 2010. áprilisában megjelent a második lemezük, Virágoztass engem címmel, amihez Ágoston Béla csak annyit fűzött hozzá: "Ez nem kannásbor".

A zenekar jelenlegi felállása: Ágoston Béla (zeneközelítő, a zenekar Doyenje, népzenész, jazz zenész, zeneszerző, karnagy, tanár - a zenekar ötletgazdája - szaxofon / brácsáz), Benke Ágoston Félix (moldvai csángó népzenész), Busa István (rapper és költő, aki a beat box mestere is), Hock Ernő (bőgős, a magyar jazz fiatal élharcosa),Szarvas Dávid (a zenekar új tagja, a legfiatalabb zu-boy, aki ütőhangszereken játszik, beat-boxol és rappel is).
Értem a Kujonságot /2007/ Virágoztass Engem /2010/

COLORSTAR

www.colorstar.hu
myspace.com/colorstarhu
A colorStar-t 1996-ban négy, akkor már hosszabb ideje (a Vidámpark nevű zenekarban) együtt zenélő budapesti fiatal alapította. A cél egy műfajokon felülemelkedő, saját zenei formanyelv és munkamódszer kialakítása volt. Az elektronikus zenére épülő partykultúra és annak valamiféleképpen ősének tekinthető pszihedelikus-rock izgalmas fúziós lehetőségei és egy ma már kezdetlegesnek számító dobgép megvásárlása jelentette a kiindulópontot a kísérletezés elkezdéséhez. Útkeresései során a zenekar különféle műfajokkal és stílusokkal találkozott és barátkozott, de végül egyikkel sem azonosult teljesen. Az alapítást követően az együttes rendszeres fellépőjévé vált a magyarországi klub- és fesztiválszíntérnek, gyorsan felzárkózott az akkor virágkorát élő hazai “partis-élőzenés” színtér Másfél, Korai Öröm alkotta élbolyába, sőt külföldön is kedvező fogadtatásra talált. 1998-ban jelent meg első albumuk HeavenIceTrip! címmel, amit 2001-ben követett a második nagylemez, a VIA La Musica, 2004-ben pedig a harmadik album, a Komfort. Több tagcsere és kísérletezés után a zenekar négytagú magja jelenleg Keleti András gitáros-énekes, Szalay Péter szólógitáros, Szinovszki Márton billentyűs és Farkas Zoltán dobos. Öt év várakozás után, 2009-ben készítették el negyedik, cím nélküli lemezüket, amit már a Megadó Kiadó adott ki.
 
colorStar /2009/  

VAD FRUTTIK

www.vadfruttik.hu
myspace.com/vadfruttik
facebook.com/vadfruttik
A Vad Fruttik gyökerei még a kilencvenes évtized második felébe nyúlnak vissza, de az évek során rengeteg tehetségkutatón győzedelmeskedő formáció csak 2006-2007 táján tett szert országos népszerűségre Nekem senkim sincsen és Sárga Zsiguli című slágereivel. A jazz, rock, blues, bossa nova és easy listening elemekből építkező, és a magyar pophagyományokat némi elektronikával modernizáló együttes a rádiós sikerek mellett lelkes koncertjeivel is fokozta népszerűségét. A még barkácskörülmények között rögzített Rózsikámnak digitálisan című 2006-os lemez után a 2008-as Egy éjszaka Bohémiában már élő hangszeres zenekari felállással készült, és ezáltal jóval egységesebb, organikusabb hangzást kapott, amint erről például a Kemikáliák című klipdal is tanúskodott. 2010 októberében aztán elkészítették a harmadik albumukat, amely a Mama Records kiadásában piacra került első album, illetve a CLS-nél megjelent második lemez után már a Megadó Kiadó gondozásában jelent meg. A tizenkét számból álló Fénystopposok egy érett, karakteres, jól kidolgozott lemez lett, amelynek hatásai Máté Pétertől a Muse-ig terjednek, és amelyet Lovasi András 2010 legjobb magyar albumai között emleget. Ugyancsak 2010-ben a Megadó több év várakozás után újra kiadta a zenekar első albumát is, a Rózsikámnak digitálisan címűt. A Vad Fruttik mai felállása: a fő dalszerzők, Likó Marcell énekes és Kerekes Gergely gitáros, illetve a billentyűs-hangszerelő Győrffy Gyula mellett a Hock fivérek, a dobos Attila és a basszusgitáros Zoltán alkotják az együttest.
Fénystopposok /2010/ Rózsikámnak Digitálisan /2011/

PÁL UTCAI FIÚK

palutcaifiuk.frissnet.hu
Az 1983-ban alakult zenekar (a mai felállás: Leskovics Gábor, Potondi Anikó, Molnár Balázs, Farkas Zoltán, Varga László) egy szigetszentmiklósi garázssorról kezdte menetelését a hazai zenei underground világba. A legendássá vált 1985-87-es, kézzel másolt kazettákon terjesztett demójuk országosan ismertté tette a Pál Utcai Fiúkat, így nem volt meglepő, hogy első hivatalos lemezük, az 1990-es Ha jön az álom című album szövegeit már minden rajongó betéve tudta, mire megjelent. Ezután sorban következtek a lemezek: 1991-ben A Bál, 1992-ben A Nagy Rohanás, 1993-ban a Szerelemharc. A PUF 1993-ban megtöltötte a Sportcsarnokot, kvázi sztárzenekarrá vált, ami kisebb identitási válságot hozott. Némi tépelődés után a rivaldafényből visszatértek a bensőségesebb klubok világába. Ezekben az években koncerteztek ugyan, de az új lemez sokáig váratott magára. A zenekar teljesen új arcát mutatta meg 2000-ben, amikor hét évi csönd után megjelent a Ha jön az élet című album, amellyel nem csak a közönség, de a szakmai sajtó figyelmét is felkeltette. Ebben az új korszakban a csapat egyre több koncertet adott, majd néhány várakozással teli év után 2008-ban újabb kiváló albumot jelentett meg Legelő címmel. 2009-ben a Megadó Kiadó gondozásában megjelent első két lemezük, a Ha jön az álom és A Bál újrakiadása.
   
   

30Y

www.30y.hu
myspace.com/30y
facebook.com/30yzenekar
A pécsi 30Y az egyik legsikeresebb alternatív rockzenekar Magyarországon. A kilencvenes években alapította az ajkai Beck-testvérpár, a gitáros-énekes Beck Zoltán és a dobos Beck László még teljesen más néven. 2000 végén lett az addig Körök néven futó bandából 30Y, miután az ország teljesen különböző részein született tagok összefutottak Pécsett. A mai felállás – Beck Zoltán (gitár-ének), Beck László (dob), Varga Ádám (basszusgitár), Sárközy Zoltán (billentyű), Gradvolt Endre (gitár) - 2002 óta működik. Magukról így vallanak: "A 30Y öt fiúból áll. Kettő testvér, három nem. A 30Y nem szereti kategorizálni, milyen zenét játszik, minthogy nem hisz abban, hogy a zene dobozolható lenne. Illetve két részre talán: jóra és rosszra. A 30Y jó zene. A 30Y nem szereti a telet, mert nincs megfelelő fűtés a próbatermében, csúszósak az utak, és gyakran köd van hajnalban. A 30Y szerint a tél balesetveszélyesebb, mint a többi évszak. A 30Y szeret szánkózni. A 30Y beteg. A 30Y szereti a nyarat, mert a lányok rövid szoknyákban és trikókban járnak. A 30Y mosolyog. A 30Y sokat káromkodik. A 30Y nem vallásos. A 30Y apolitikus. A 30Y érzékeny. A 30Y szereti az egyszerű mondatokat. A 30Y asszociatív. A 30Y szokott olvasni. A 30Y nem ír…". Első lemezük 2004-ben jelent meg Egy perccel tovább címmel, ezt követte a 2006-os Csészényi tér, 2007-ben a Semmi szédítő magasság, 2008-ban pedig a No.4. Aktuális albumuk a 2010 decemberében már a Megadónál kiadott lemez, a Városember.
 
Városember /2010/  

KISPÁL ÉS A BORZ

www.kispalesaborz.hu
facebook.com/kispalesaborz
A Kispál és a Borz zenekar 1987-ben alakult, Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András részvételével. 1989-ben (addigra Ózdi kivált) kezdtek el országszerte koncertezni. Ekkor publikálták első demójukat Tökéletes helyettes címmel, majd a fokozódó nyomásra 1991-ben megjelentették első lemezüket, a Naphoz holddal-t. A 23 éves fennállás alatt tizenegy nagylemezt, hét koncertalbumot készítettek, jelentek meg maxik, meg a 20 év című dupla besztof-csöndeskoncertalbum, írtak filmzenéket, több ezer koncertet adtak, illetve ez idő alatt több doboscsere is volt náluk: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta 1996 elején, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. Őt 2006 őszétől Bóra Áron követte, aki 2007 október 6.-ig rockturistáskodott náluk, végül a zenekar feloszlásáig Mihalik Ábelt ültették a dobok mögé. A kezdeti triófelállást a zenekar 1996-ban hagyta el: az állandóságot képviselő Lovasi és Kispál mellett Dióssy Ákos billentyűs számított egészen a végéig stabil tagnak, körülöttük, az évek során, több zenész is megfordult, és itt már nem a dobosokra kell gondolni. A zenekar huszonhárom év aktív zenélés után 2010 nyarán búcsúzott el a közönségtől és rajongóiktól a Szigeten, ahol 45 ezer ember gyűlt össze. Ezt a felejthetetlen és megismételhetetlen estét örökíti meg a 2010 decemberében megjelent dupla CD és dupla DVD, a Napozz Holddal című. Gyakorlatilag a Kispál és a Borz életmű jelen pillanatban is aktuálisnak és relevánsnak ítélt dalai és momentumai mind rajta vannak a két kiadványon. A CD hanganyaga közel két és fél órás, és hűen követi a búcsúfellépés eredeti dalsorrendjét ellentétben a DVD-vel, extraként ezen felül négy olyan dal is felkerült rá, ami eddig soha sehol nem jelent meg. A dupla DVD-n a zenekar teljes koncertfilmje látható, ami merőben eltér az eddig megszokott közvetítés-ízű felvételektől. A kötelező extrák mellett a zenekar tagjaival átélhetjük, milyen volt a búcsúkoncert előtti, utolsó együtt töltött hónapjuk, részt vehetünk velük a főpróbán, kapunk róluk amatőr videókat és kapunk tőlük vallomásokat, valamint egy 11 468 gigabyte-nyi nyersanyagból 3870 vágással megalkotott, színes szélesvásznú, körpanorámás és osztott képernyős örök lenyomatot arról, mi is volt ez a Kispál és a borz, ami legalább három generációt „nevelt fel”.
 
Napozz Holddal /2010/  

BRAINS

www.brains.hu
myspace.com/brainsband
facebook.com/brainsband
A Brains története egyáltalán nem szokványos: a zenekar 1994-es szentendrei megalakulása óta újra és újra megalakul, gyakorlatilag 2010-re nyerte el véglegesnek tekinthető formáját, zeneileg pedig egészen mást képvisel, mint a kezdetekben. Az első években még hardcore-ban utaztak, aztán áteveztek a funk rockra, és egy ponton még fúvósok is voltak a csapatban. A hőskorszak lenyomatát három lemez, a '97-es Színek, a '98-as Semmi komoly és a 2001-es Dunakanyar rasztabanditái őrzi. A 2006-os Humanual lemez már az „újkori” Brainst idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is, amely egy olyan stíluskavalkádot hozott – drum and bass, hip-hop, rock, ragga –, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát. 2010-ben egy újabb tagcsere után a zenekarba bekerült a Másfélből ismert Ujj Zoli dobos és Lukács Levi billentyűs, és ez az ötös készítette el végül a Brains eddigi legjobb, legfrissebb, legdirektebb, legpartiképesebb hangzású nagylemezét, a 2011 márciusában megjelent Refresh The Style-t. A stílus felfrissítéséhez kiváló vendégművészek is hozzájárultak: a címadó dalban a Rewind partisorozat örökös tagja, MC Zeek gurít egy nagyot, az Éjszaka című számban a Hősök hozzák a formájukat, a Positive People-ben pedig a Freestylers egykori kiválósága, Tenor Fly segít kivetkőzni magunkból.
 
Refresh the Style /2011/